VIKINGEK!!! VI. Ragnarök

Zenit    2019-02-03 13:58:34

angol Zenit

A föld lángba borul, a tengerek felforrnak és elnyelnek mindent: embert, törpét, elfet, istent, óriást. Az istenek tudják jól: semmit sem tehetnek, hogy megelőzzék a katasztrófát.

"Ultima Thule"

Az ókori írások említenek egy szigetet, amely "Britanniától hat napi hajóútra van, közel a Jeges-tengerhez. A szigeten nyáron a Nap csak 2-3 órára nyugszik le, kerülete 40 ezer sztadion és nem él meg rajta sem növény, sem állat, mivel földje állandóan fagyos. Tőle északabbra már nincs se föld, se tenger, csak valami köztes állapot, ahol se gyalog, se hajóval nem lehet továbbmenni" (ez valószínűleg a sűrű, zajló jéggel borított tengerre utal). 

Kapcsolódó kép

Ezt a leírást Pütheasz görög utazó beszámplóinak későbbi másolataiból ismerjük. Az ismeretlen szigetet ezek után még ezer évig a feledés homálya és a legendák övezték, mígnem a 8. század közepén ír szerzetesek érkeztek oda. Állandó települést nem alapítottak, de a nyarakat a szigeten töltötték, amit "Ultima Thule"-nek neveztek, az ismert világ határának.

Aztán jött egy Naddoddur nevű skandináv, aki Norvégiából Feröer felé hajózva a rossz időjárási körülmények miatt elvétette úti célját, így egy ismeretlen terület keleti partjáig jutott. Igyekezett jobban megismerni a helyet, felkapaszkodott egy hegyre is, de nem talált emberi település nyomaira, füstjeleire. Amikor hazaindult, havazás kezdődött, ezért az új földet Hóföldnek nevezte el.

A következő skandináv hajós, Gardar Svavarsson a mai Svédország területéről származott. Hajója viharba került és messzire sodródott a Hebridáktól. Ezen út során érte el az ismeretlen föld keleti partjait. Ismét vitorlát bontott, és a part mentén haladt, így megállapíthatta a vidékről, hogy az egy sziget, át is telelt annak északi partján. Az áttelelés során egyik embere, Náttfari és egy rabszolga, valamint egy rabszolgalány elhagyták Gardart és önállóan letelepedtek egy közeli völgyben, amit Nattfaravíknek neveztek el. Tulajdonképpen ők lettek a sziget első állandó telepesei (az ír szerzeteseket ugye nem tekintik állandó lakosoknak) ám a hagyomány mégsem így őrizte meg nevüket, valószínűleg alacsony származásuk miatt. Gardar a tél végén elhajózott és elhíresztelte a vidék szépségét. A szigetnek maga után Garðarshólmi, azaz Garðar szigete nevet adta.

 

"Floki"

Kapcsolódó kép

A nagyméretű, lakatlan sziget híre gyorsan terjedt a vikingek körében. Végül egy Floki nevű felfedezőben a kíváncsiság tettlegességig jutott: családjával, barátaival, háziállatokkal és más szükséges felszerelésekkel útnak indult, hogy az új földön telepedjen le.

Floki a pogány vallás nagy híve volt, tisztelte a hollókat. Hármat is magával vitt útjára, és a tájékozódáshoz is segítséget remélt tőlük. A legendák szerint a hajózás során, amikor úgy érezte, föld közelében jár, elengedte egyiküket és megfigyelte útjukat. Az első kísérlet során a holló visszarepült Floki kiinduló kikötője, a Feröer-szigetek felé. A második madár magasan felemelkedett a levegőbe, majd visszatért a hajóra. Végül, újabb napok után, a harmadik hollót is szabadon bocsátotta, és az előre repült, a szárazföldhöz vezetve őt.

A szigetet elérve Floki és csapata a déli part mentén hajózott, megkerülte a Reykjanes-félszigetet, majd kikötött egy termékeny völgy közelében lévő öbölben, ami a mai napig egyik társa, Faxe nevét viseli. Táborukat a mai Vatnsfjörðurban ütötték fel. A nyarat halászattal, vadászattal, tojásgyűjtéssel töltötték, de nem gyűjtöttek szénát. A hosszú, hideg tél alatt emiatt állataik elpusztultak. Tavasszal Floki megmászott egy hegyet, valószínűleg a mai Nónfell nevűt, és letekintve láthatta, hogy a hely túlsó oldalán az Ísafjörður még telve van jéggel. Ekkor elkeseredésében a Jégföld nevet a szigetnek, amit az azóta is visel: bizony, Ultima Thule nem más, mint a mai Izland.

A csoport még egy évet eltöltött a szigeten, de aztán visszahajózott Norvégiába. Floki beszámolója keserű volt, senkit nem biztatott az ottani letelepedésre. Társai között azonban voltak olyanok, akik kedvezőbben látták a helyzetet, és másokat is igyekeztek rábeszélni egy újabb útra. Az izlandi honfoglalás során végül Floki maga is visszatért Izlandra, és ott töltötte hátralévő életét.

Kapcsolódó kép

"A középkori Athén"

Izlandra 870 körül, vagyis Floki hazatérése után nem sokkal érkezett a honfoglalás két másik nagy alakja, Ingólfur Arnarson és féltestvére, Hjörleifur Hródmarsson. Mindketten elveszítették ingóságaikat, földjeiket, így a jobb élet reményében családjaikkal, szolgáikkal és mindennel, ami egy kolónia alapításához szükséges lehet útra keltek, hogy új életet kezdjenek "Jégföldön". 

Hjörleifur ellen fellázadtak szolgái, és megölték őt. Szomorúan indult hát a kolonizálás, de Ingólfur folytatta, amiért idejöttek, és a mai Reykjavík helyén megalapította az első állandó izlandi telepet. A siker hírére megmozdult a viking világ: a jobb élet reményében ezrek vállalták a veszélyeket, hogy egy lakatlan, kegyetlen vidéken éljenek- de szabadon. A legtöbben a megszállt Britannia északi részéről érkeztek, ami ekkoriban túlnépesedetté vált. Izland történelmének ezt a korszakát Landnámsöldnek, azaz "földfoglalás"nak, magyarosabban honfoglalásnak nevezik. Megjegyzendő, hogy mi, magyarok is nagyjából ekkoriban vonultunk be Árpád vezetésével hazánkba, a Kárpát-medencébe. 

Kapcsolódó kép

A telepesek száma szépen gyarapodott, míg 930-ra megtelt a sziget: nagyjából 15000 lakost számlált az Izlandi szabadállam. Az európai történelemben példátlan módon Izland történetének kezdete is rendkívül részletesen dokumentálva van, a legfőbb családfőket, akik a honfoglalás során érkeztek (kb. 400 név) valamint az első települések nevei, helyei mind megőrződtek az utókor számára. Ez részben a vikingek -a korszakban szintén példátlan- "általános" írástudásának köszönhető. Természetesen ez nem a modern államok szintjét jelenti, de  a felnőtt lakosság számottevő hányada írástudó volt (a viking rúnákról talán már hallottatok).

Izland ugyanakkor egészen más képet festett akkoriban, mint manapság. Területének kétharmadát növényzet borította, negyedét konkrétan erdő, méghozzá nyírfaerdő. Ma az összterület negyedét borítja növényzet, erdő pedig csak 1%-át. Grönlandot is ezidőtájt fedezték fel, így talán kevésbé meglepő, miért adták a "zöld föld" nevet a vidéknek. A korszak időjárását középkori klímaoptimumnak nevezik. Szárazföldi emlősből kevés volt, csak rókák éltek a szigeten, ám a rengeteg madár és tengeri emlős kárpótolta a bátor telepeseket, a patakok, folyók, part menti öblök bőséges halállománnyal rendelkeztek. A tengeráramlatok Szibéria és Kanada partjaitól jelentős mennyiségű uszadékfát is sodortak Izland felé, amit csak össze kellett gyűjteni a tengerpartról. A legfőbb nehézséget a földek feltörése, a mostoha időjárásnak ellenlló házak ácsolása jelentette. 

A kis népsűrűség, a szabadságvágy és a viszonylag kis hatalmú helyi uraságok miatt a sziget társadalma igen demokratikus keretek között működött. Már az első telepesek is kis helyi "bíróságokon" intézték vitás ügyeiket. Például ha valaki megölt egy másik embert, tettét azonnal be kellett jelenteni a legközelebbi tanyán, hogy mentesüljön az orgyilkosság vádja alól. Ekkor egy erre a célra választott bizottságot hoztak létre, akik kivizsgálták az esetet, s ha jogszerűnek találták, a tettes szabadon távozhatott. Azonban ha a bejelentés elmaradt, akkor mindenképpen megbüntették az elkövetőt. A változatos méretű, véletlenszerűen kialakult "körzetekben" a lakosok ügyes-bajos dolgaikat népgyűléseken vitatták meg. Természetesen itt is voltak nagyobb hatalommal rendelkező emberek, nemzetségfők, népszerű, híres vitézek, de általában véve mégiscsak nagyon modern berendezkedésnek mondható ez a X. század elején.

930-ban létrejött az országos népgyűlés, az Alþingi, ami gyakorlatilag a világ legrégibb ma is működő  demokratikus parlamentje (Bár ez az állítás erősen vitatható, ugyanis a kontinuitás nem teljes. Azonban annyi biztos, hogy a demokrácia történetében méltó helyet foglal el Athén mellett!). 

Az alábbi képen az Alþingi fontos helyszíne, a "törvény-szikla" látható.

Kapcsolódó kép

Az üléseket nyaranta tartották két-három héten keresztül. Ekkor hozták a törvényeket, bíráskodtak, illetve fontos kulturális tényezővé vált, hiszen ekkoriban találkozott egymással az Izlandi szabadállam lakossága: a teljes népesség 10-15%-a rendszeresen megjelent jelent a gyűléseken!

 Az országos népgyűlés elé olyan ügyek kerültek, amik több körzetet érintettek, a helyi ügyeket továbbra is a lokális népgyűléseken tartották. 

Izlandot 4 adminisztratív körzetre osztották, mindet 9 úgynevezett goðar irányította. Az igazságügyi szerv 36 bírát számlált, mindet egy-egy goðar nevezte ki. Az ügyek elfogadásához 5/6-os többség kellett, ami gyakran okozott problémát. Ezt 1005-ben úgy oldották meg, hogy létrehozták a döntéshozatal egy második szintjét, ami egyszerű többséggel működött.

Kaart van IJsland

"Anglia egyesül"

Térjünk vissza térben Britanniába, időben a IX. század második felébe. Alfréd sikeresen megőrizte Wessex függetenségét, pedig hadereje gyengébb volt: katonái természetesen nem voltak olyan harcedzettek, mint a vikingek. Politikájának lényege nem is ebben állt: ő az egyik első olyan uralkodó az ókor óta, aki jól átgondolt stratégia mentén kötött alkukat, engedett el túszokat, kötött békéket és tett engedményeket, attól függően, melyik volt gyümölcsözőbb számára hosszú távon.

Guthrum legyőzése után Alfréd a 880-as években erejét reformok megvalósítására fordította. Bevezette az általános hadkötelezettséget, átalakította a közigazgatást (Kent és Sussex Wessex része lett). Az ország határán rengeteg kis méretű erődöt, úgynevezett burhokat építettett. Ezek a helyi erősségek az egységek gyors reagálását tették lehetővé a viking betörésekkel szemben. Felismerte, hogy ha eredményesen akarja felvenni az északiakkal a harcot, rendelkeznie kell valamekkora tengeri erővel, ezért flottaépítésbe kezdett. 

Az angolság eszméje, mint korábbi cikkemben már említettem, mélyen áthatotta, magát következetesen angol-szásznak nevezte. Az egyesült szászság ideológiája egyébként egy Beda Venerabilis nevű szerzetestől származott, aki a VII.-VIII. században élt. Alfréd jogot formált Britannia teljes szász lakosságú területére. A történelem szerencséje, hogy ezt diplomáciai öngyilkosság nélkül megtehette: Anglia kétharmada viking uralom alatt állt, a maradék egyharmad pedig az övé volt. Az egykori szász királyi családok vagy kihaltak a nehéz időkben, vagy kiirtották őket a vikingek, vagy Wessexbe menekültek, ahol restaurációjuk szóba sem jöhetett. A király összegyűjtötte a helyi törvényeket, ezeket néha kiegészítette, és egész királyságára egységes jogrendet alakított ki, melynek betartását nagy gonddal felügyelte.

Tudósokat gyűjtött maga köré, latin klasszikusokat és egyházatyákat fordított angol nyelvre, valamint kommentárjaival is ellátta azokat, mondákat és népdalokat gyűjtött, iskolát alapított.

A nagy uralkodó 899-ben elhunyt. Méltó unokájának bizonyult nagyapjának, Ecbertnek, akinek uralkodása alatt kezdődött el Wessex felemelkedése. Ifjú korában sikeresen védte királyságát, dacolt a túlerővel, mocsárban bújdosott, és a nehéz időkben vállán viselte a felelősséggel járó terhet. Alfréd nemcsak megőrizte a független és egységes angol jövő reményét, hanem e reményeket részben valóra is váltotta. Az angolok kivételes uralkodójukat veszítették el halálával, ma is az egyetlen angol uralkodó, aki kiérdemelte a Nagy előnevet.

Alfréd halála után örökösei folytatták Anglia egységesítését. 918-ra Wessex a Northumbira területén létrehozott viking állam kivételével minden szász régiót felszabadított, ez a nagy munka Alfréd legidősebb fiának, Edwardnak köszönhető. Végül Edward gyermeke, Æthelstan 927-ben sikeres hadjáratot vezetett e maradék viking terület ellen is, visszavívta york városát, és Northumbria földje közel hat évtizednyi idegen megszállás után ismét angolszász közigazgatás alatt állt. Így Æthelstan gyakorlatilag az első angol uralkodó, hiszen Anglia valamennyi területe ténylegesen királyságának részét képezte, felvette a Rex totius Britanniæ, "Egész Britannia királya" címet. A skótok és a walesiek is hűségesküt tettek neki, vagyis a rang mögött valódi tartalom állt.

Így ért hát véget a viking kor Britanniában. Természetesen rengeteg kisebb portya következett eztán is, ám ezek egyre kisebbek lettek. Az angolok megtanulták, hogyan védekezzenek a betolakodók ellen, Ecbert dinasztiája, a Wessex-ház pedig egészen a XI. század elejéig, a mi Istvánunk uralkodásának elejéig irányította Angliát. A  már megkeresztelkedett dánok ekkor ismét betörtek az országba, ez azonban már egészen más jellegű konfliktus volt, mint a viking hadjáratok, hiszen két keresztény állam állt hadban. Nevezetes még 1066, mikor is a hastingsi csatában a Normandiában letelepedett vikingek leszármazottai, az ekkoriban már szintén hitvalló keresztény normannok "foglalták el" Angliát, ez azoban már egy másik történet...

"Az istenek alkonya"

A vikingek utazásaik során egész Európát bejárták, és rengeteget adtak az európai kultúrának, nem csak pusztítást: segítségükkel alapult meg a Kijevi Rusz, az első orosz államalakulat. A vikingek keresztény hitre való áttérésük után Európa kereskedőivé váltak, így lehetséges az, hogy Izlandon ie.III.-századi érméket is találtak. Kései utódaik, a normannok lettek Bizáncban a császár legkiválóbb testőrei, Szicíliában királyságot alapítottak, ami a XIII. századi Európa kulturális központja volt, Afrika, Ázsia és Európa találkozási pontja, a tudomány fellegvára, építészeti hagyatékuk ma is csodálatra méltó, még négy angol uralkodót is adtak, köztük Hódító Vilmost, akit a mai napig nagy tisztelet övez. A vikingek felfedezték és benépesítették Feröert, Izlandot, Grönlandot, sőt, Amerikába is eljutottak. 

(A képen egy XIII. századi északi térkép XV. századi másolata látható, amely az ismert világt ábrázolja. A kor földrazji ismereteit rengeteg információval gyarapították a vikingek.)

De még velünk, magyarokkal is bizonyosan kapcsolatba kerültek: a varég kereskedők terjeszkedésében nem a tenger, hanem a belföldi víziutak játszottak meghatározó szerepet. A nagy folyókon (Volga, Don, Dnyeper) hajóztak dél felé, így eljutottak a Fekete-tenger vidékén élő népekhez, és például az etelközi magyarokkal is kereskedelmi kapcsolatokat folytattak. Sőt: István király udvarában valószínűleg szolgáltak a németek mellett varég (természetesen már keresztény) származású lovagok is, hovatovább, Szent István Prágában őrzött kardja egyértelműen északi, Ulfbehrt típusú, azaz viking gyártmány. De a dolog visszafelé is igaz: viking sírokban, egy Birka nevű lelőhelyen (amely 1993 óta a világörökség része) találtak keleti, nomád reflexíj csont szereléket és veretes tarsolyt, ezek talán magyaroktól valók lehettek. Ugyanitt, Birkában találtak Buddha-szobrot is, másutt pedig Allah feliratú gyöngyöt (Skandináviában!).

Ki tudja, talán pár viking kereskedő nálunk, magyaroknál telepedett le, vagy ami még izgalmasabb: akár magyarok is csatlakozhattak a tengerek rettentő népéhez. Elvégre abban az időben mindkét nép felfedező, kalandvágyó, harcias emberekből állt.

Ez volt hát a VIKINGEK!!! cikksorozat, a Zenit első teljes cikksorozatának befejező része. Hosszú időt emésztett fel a megírása, de élveztem, szerettem a kutatómunkát, ami a megírásához kellett, e munka során nagyon sokat tanultam a kora középkori Európáról.

Remélem, a cikksorozattól többen kedvet kaptatok az úgynevezett "olvasmányos történelemtanulás" módszeréhez: sokkal könnyebben értjük meg a történelem összefüggéseit, ha történeteket, számunkra érdekes cikkeket, sztorikat olvasunk. Ezeket az évszámokkal ellentétben jobban megjegyezzük, akár el is gondolkozunk egy-egy ilyen sztorin: mi lett volna, ha... 

Skoll!

Megjegyzések