VIKINGEK!!! IV. Az utolsó királyság

Zenit    2018-08-19 14:04:41

alelnök halál hadsereg

Hat évvel a britanniai viking invázió kezdete után már csak Wessex és Mercia szász királyságai állták a sarat. Alfréd, Wessex ifjú királya Ashtown után lefizette a vikingeket, így azok a következő években Mercia felé fordultak: az alig hét évtizede még Nagy Károly elismerését is kivívó angolszász királyság története a végéhez közeledett.

"Mercia bukása"

Ashtowni vereségét követően Halfdan a néhai Northumbriába vonult vissza, és segített az új viking állam létrehozásában: a dánok megalapították a Yorki Királyságot. A terület fejlődésnek indult, kereskedtek a skandináv vikingekkel, dán, norvég és svéd telepesek érkeztek, míg a szászok északi irányban elmenekültek a területről. Jó okuk volt erre az őslakosoknak: a királyságban maradó angolszászokat új uraik gyakran a yorki rabszolgapiacon "értékesítették", majd a vásár után arab közvetítéssel Észak-Afrika iszlám területein dolgozhattak halálukig.

Mercia végzete 874-ben jött el a királyságért. Burgred országa vészesen legyengült a 865-ös invázió után, mert bár a vikingek nottinghami távozásuk során sértetlenséget garantáltak a királyság számára, a külterületeken folyamatosan portyáztak. Három évvel az ashtowni szász győzelem után a viking seregek megindultak, hogy halálos harapófogóba szorítsák Merciát: a Yorki Királyságból Halfdan, Alfréd egykori ellenfele vonult délnek, míg keletről Guthrum menetelt a főváros, Tamworth felé. Burgred király belátta, hogy nincs esély a győzelemre, ezért összegyűjtötte az udvarát, és rohamtempóban délnek menetelt, hogy menedéket nyerjen Alfrédnál. Mikor a vikingek megérkeztek Tamworthba, egy uralkodó nélküli országban találták magukat. Az ország keleti felét elcsatolták Merciától, és betagozták Danelawba (a britanniai viking államok összessége), a megmaradt "ország" élére pedig egy szász bábkirályt, Ceowulfot ültették.

Így 874 végére egyetlen angolszász királyság őrizte a remény parazsát, Wessex. Az ifjú Alfrédnak szembe kellett néznie a sorsával: ha ő elbukik, mindennek vége.

"Az utolsó királyság"

Alfréd wessexi királysága egyedül maradt, övé volt az utolsó angolszász királyság. Mercia bukása után a vikingek következő célpontja így Wessex lett. 

875-től a wessexi kikötővárosokban, halászfalvakban folyamatossá váltak az apró, de intenzív portyák: szinte minden nap 5-6 viking hajó érkezett a falvakba, shol kisebb károkat okoztak, házakat gyújtottak fel, magtárakat romboltak le, leölték a lovakat és egyéb háziállatokat, majd gyorsan tovább álltak. A portyák célja nem a rablás volt, hanem  terror és félelem fenntartása: ezzel üzentek Alfrédnak, hogy a támadás bármelyik pillanatban, bármelyik irányból bekövetkezhet. Az alig 26 éves király, aki már minden fiútestvérét elvesztette, és eredetileg papnak szánták, csak a saját eszére és hitére számíthatott.

 

"Halogatás"

A viking támadás végül 876-ban indult meg Kelet-Danelawból, a seregeket Guthrum vezette. Átkelt a Temzén, és gyorsan menetelt nyugat felé. A vikingek többezer harcedzett, dicsvágyó és motivált harcost tudtak felmutatni, akik számára a vallásuk miatt a harcmezőn való halál számított a legnagyobb dicsőségnek.

Ezzel szemben Alfrédnak sokkal gyengébb katonákkal kellett, hogy beérje. Legnagyobb problémája az idő szűkössége volt. Az angolszász királyságok ugyanis csak párszáz fős állandó "hadsereggel" rendelkeztek, Alfrédnak is mindössze 300-400 jól képzett és felszerelt katonája volt (ezek voltak a fyrdek). Seregének túlnyomó részét azonban a sebtében toborzott parasztok, kvázi népfelkelők alkották, pár ezer fő. A régi időkben, mikor még sok szász királyság osztozott Britannián, ez a stratégia jól bevált: a király sereget toborzott, a háborúkat tavasszal-nyár elején megvívták, majd a népfelkelők hazamentek az aratás idejére. De most nem volt idő a toborzásra.

Alfrédnak időt kellett nyernie, ezért amíg lehetett, kerülte a csatát. Végül egy kisebb ütközetet vívott a déli partok mentén, ahol Guthrum legyőzte az apró királyi sereget, de az szervezetten vissza tudott vonulni a fővárosba, Winchesterbe. Guthrum és serege tovább vonult nyugatra a déli partok mentén és bevette magát egy nagyobb városba, Warehamba. Alfréd elfogadható ajánlatot tett Guthrumnak, aki beleegyezett, majd északnak vonult. Guthrum és serege a csatlós Mercia állam fővárosában, Tamworthban telelt át, aztán a következő tavasszal újra támadásba lendült.

"Vereség"

A 877-es év tavaszán Guthrum megerősödött sereggel indult ismét csatába. Guthrum elkerülte a Chippenhamban állomásozó wessexi sereget, és délnyugat felé indult, Exeter városa felé. A várost rövid harc után bevette, és itt várta meg a közeledő Alfrédot. A választás két okból is erre a településre esett: egyrészt, vereség esetén innen volt hová menekülnie. Másrészt, az Írországból érkező Ubbe, Ragnar utolsó élő fia Wales déli partját megkerülve Cynwit városa felé tartott 120 hajóval, fedélzetükön 4000 harcossal. Alfréd nem is tudta, hogy halálos csapdába menetel. Ám a sors közbeszólt. A flotta viharba keveredett, és a hajók nagy része megsemmisült, a hadsereg, ami már önmagában is elég lett volna Wessex lerohanásához, elpusztult. A túlélőkkel Ubbe Dél-Walesbe vitorlázott, és ott szállt partra. Guthrum eredeti terve így füstbe ment, ezért gyorsan megindult északnak, Gloucester városába. Alfréd követte őt.

Az ősz eseménytelenült telt, a két sereg farkasszemet nézett egymással. Aztán Guthrum, mindenét egy lapra feltéve január 6.-án megindította a seregét. Ez a támadás meglepetésszerűen érte Alfrédot és seregét, akik karácsonyi ünnepséget tartottak. A sereg készületlenül állt fel a csatamezőn, és a vikingek elsöpörték az angolszászokat. Egy időre úgy tűnt, minden elveszett, de Alfréd nem adta fel. Maroknyi hűséges követőjével és alig párszáz megmaradt harcosával Somerset mocsarai felé menekült, miközben Gutrhum egy seregrésze üldözte őt. De a vikingek nem ismerték a titkos ösvényeket, rejtett utakat így az üldözés hiábavalóvá vált, visszatértek a fősereghez.

Alfréd megmenekült, és amíg ő élt, addig a remény parazsa is pislákolt- igaz, minden eddiginél halványabban.

"Nincs hová hátrálni"

Alfréd Athelney szigetén rendezte be bázisát. A sereg éhezett, betegeskedett, de Alfrédnak muszáj volt egyben tartani őket, mert tudta hogy nincs másik esélye. A mocsarak rejtekében tervezte az ellentámadást, és követeket küldött szerte az országában a városaiba, hogy megüzenje a népének: a király él, ki kell tartaniuk, amíg csat tudnak. Tudta, hogy amennyiben Wessex városai megadják magukat, már nem lesz mit megmentenie. 

Eközben Guthrum próbálta elfoglalni az újonnan szerzett országot. Más angolszász államokban eddig a vikingek azt tapasztalták, hogy a király halála után az ország behódol- de Wessex makacsul ellenállt. Eközben Ubbe, már csak 23 hajóval ismét megkísérelte a partraszállást Cynwit közelében, és ezúttal sikerült is neki- legnagyobb szerencsétlenségére. A várba behúzódott helyiek, a király parancsának megfelelően ellenálltak. Mikor Ubbe és serege partraszállt, a cynwitiek, élükön a város vezetőjével kijöttek a várból, és harcba szálltak a vikingekkel. Ubbe, Ragnar utolsó fia elvesztette a csatát, miközben maga is meghalt.

A cynwitiek úgy döntöttek, csatlakoznak a bujdosó királyhoz, és a mocsárban egyesült a két apró sereg. Alfréd elérkezettnek látta az időt, hogy előjöjjön rejtekhelyéről, és az óra ketyegni kezdett: a vikingek megérkezéséig annyi angolszászt kellett összegyűjtenie a közelgő csatára, amennyit csak tudott. Hampshire, Somerset és Wiltshire lakói csatlakoztak a királyhoz. A sereg párezer főt számlált, gyakorlatilag teljes egészében lelkes parasztokból állt, akik a hazájukat védték. Alfréd új hadseregével megindult Eddington irányába, hogy egyszer és mindenkorra végre eldőljön Wessex sorsa.

És eldőlt: Alfréd legyőzte Guthrumot, aki Chippenham várába vonult vissza. De Alfréd döntő ütközetet akart: körbezárta a várost és 44 napi ostrom után a védők végül megadták magukat. A békefeltételek között volt az is, hogy Guthrumnak meg kellett keresztelkednie, és megesküdött, hogy népével békében fog élni Danelawban. A vikingek kivonultak Wessexből, amely végül az utolsó szász, és az első angol királyság lett.

Alfréd, aki immár felnőtt, hátralévő életében egyetlen cél megvalósításán dolgozott: felszabadítani a szászokat, és egyetlen, osztatlan királyságban egyesíteni őket. Nem volt többé sussexi vagy northumbriai, sem kenti vagy merciai: csak angol.

 

Megjegyzések