VIKINGEK!!! II. Párizs ostroma

Zenit    2018-08-15 12:56:32

hadsereg alelnök

A cikksorozat előző része ott ért véget, ahol ez kezdődik: a ritka viking portyák gyakori hadjáratokká válásánál. Az első igazán nagy és szervezett viking hadjárat Párizs 845-ös ostroma volt. A keresztény Európa épp csak felszabadult az iszlám nyomása alól (Martell Károly győzelme Poitiersnél), máris egy új veszély fenyegette...

"Verdun"

Nagy Károly a sötét középkor legnagyobb nyugati uralkodója, sokat tett a "sötét" jelző eltűntetéséért. Uralkodása alatt erős és jól szervezett feudális birodalmat hozott létre, hadjáratokat vezetett, átszervezte a közigazgatást és sokat tett a műveltségért.

A mi szempontunkból most a vikingekkel kapcsolatos intézkedései érdekesek:799-ben támadtak vikingek először a Frank Birodalom területére, majd kisebb portyák ismétlődtek és okoztak riadalmat az emberek között. Nagy Károly a támadások kivédése ellen egy védművet emelt az északnyugati partokon, ami egy kivétellel (820) egészen 834-ig sikeresen megvédte a frank belső területeket, illetve a Szajna folyó torkolatát a vikingek felhajózásától. Erre a több kisebb őrtoronyból, erődből álló rendszerre azért volt szükség, mert ebben az időben nem állt állandó készültségben nagy számú hadsereg, azt előbb össze kellett toborozni, illetve még az a viszonylag csekély számú elit testőrség amivel Nagy Károly mindig harcba vonult sem ért volna időben a fenyegetett területekre, hiszen a portyák lényege ez: kis számú emberrel meglepetésszerű rajtaütések, majd gyors helyváltoztatás. Egy part menti védmű tehát gyorsabb reagálást tett lehetővé.

Halála után azonban (mint minden nagy uralkodó halála után) lejtmenet következett: utódja, Jámbor Lajos nem véletlenül érdemelte ki neve elé ezt a jelzőt. Erősen vallásos személy volt, így tétlenül figyelte a pápa és az egyház világi befolyásának növekedését. Megörökölt birodalma már nem hódított, ellenben folytonos defenzívába kényszerült. Lajos uralkodását az állandó belső és külső fenyegetések, a gyenge államhatalom, gyakori belháborúk és lázadozó nemesség jellemezte. Már Nagy Károly idejében is problémát okozott a birodalom mérete, a római műveltség bukása után nyugaton ebben az időben nem lehetett egyben tartani ekkora birodalmat egyetlen központból irányítva: a császár folyamatosan vándorolt az udvarával együtt, és meglátogatta a nemeseit, kis ideig náluk tartózkodott majd tovább állt. 

De nem minden uralkodó képes erre, Lajos sem volt az. Mikor 840-ben meghalt, polgárháború kezdődött három fia között, a tét pedig a Frank Birodalom feletti uralkodás joga volt. Három évig tartó kimerítő harcok után végül 843-ban, két évvel a tragikus 845-ös események előtt a Verduni szerződésben felosztották apjuk birodalmát egymás között. A számunkra fontos nyugati területeket Nagy Károly legifjabb unokája, Kopasz Károly örökölte. Legnagyobb problémája az volt, hogy országának felén hatalma csak névleges volt: Bretagne és Aquitánia gyakorlatilag önálló életet éltek. A fennmaradó területeken pedig szintén kevés megbízható nemes akadt. Ez azért volt probléma, mert fenyegetés esetén a király hadserege nagyrészt a nemesek által gyűjtött sereg egyesítéséből állt...

Sosem tudjuk meg, hogy egy egységes Frank Birodalom vajon jobban helyt állt-e volna, mint a magára maradt Nyugati Frank Királyság, személyes véleményem szerint ez nem a birodalom méretén, hanem az uralkodó képességein múlik, tehát együttesen sem érhettek volna el jobb eredményt.

"Ragnar"

A dán vikingek Ragnar Lothbrok vezetése alatt egységes és jól szervezett törzsszövetséget alkottak abban az időben, mikor mind Anglia, mind a Frank Birodalom nehéz időket élt. Ezt az egységet a dánok nagy nemzeti hőse, Ragnar teremtette meg. A mitológiát és az egyéb kalandokat most hagyjuk, akit érdekel, nézze a sorozatot vagy olvasson utána.

Ragnar nem volt keresztény, így a keresztény erkölcs sem igazán érdekelte. Örömmel fosztotta ki a védtelen kolostorokat és templomokat, utóbbiakat különösen akkor szerette megtámadni, mikor a jámbor nép bent imádkozott. Természetesen embereivel az utolsó szálig lemészárolták az ijedtségükben tehetetlenné vált imádkozókat, ezért a Ragnar nevet (latinosan Reginherus) minden nyugati ember félte, a vikingek pedig... hát, ők tisztelték.

Az előző cikkben ismertetett angolszászok ekkoriban csak pár marakodó kis állam voltak, és a part menti kolostorok sorozatos kifosztásával a könnyen megszerezhető kincsek is kezdtek elfogyni. Ragnar és a vezetése alatt álló dánok tudták, hogy a frankok nehéz időket élnek, és így van reális esély egy nagyobb hadjáratra, ugyanakkor nem voltak tapasztaltak a nagyobb városok elleni harcokban. A 836-os évtől kezdve elkezdték "gyakorolni" a frank városok elleni támadásokat: sorra került Antwerpen, Rouen és Nantes is. A hadjáratok szüneteltetéséért cserébe Ragnar 841-ben földet kapott Frízföldön, ám azt a frankok árulása miatt elvesztette, egyesek szerint a Párizs elleni akció ennek megtorlása volt. Így vagy úgy, de a dánok 845-ben elérkezettnek látták az időt, és a nyugat legnagyobb városát tűzték ki, mint következő célpontot: Párizst.

"Nyitott kapuk"

Ragnar és serege 120 hajót számlált, fedélzetükön körülbelül 40 emberrel, összességében tehát egy 4000 fős hadsereg közeledett a frank partok felé. Ebben az időben ez hatalmas számnak számított, a csatákat gyakran párszáz fős "seregek" vívták egymással, ritkának mondhatók a többezer fős csaták. De kellett is ennyi ember: Párizs területe ekkoriban arra a szigetre korlátozódott, ahol ma a Notre-Dame is áll, nagy fallal körülvéve, tehát minden szempontból jól védhető lett volna, bár csekély számú helyőrség védte.

A Szajna torkolatát márciusban érték el. Kifosztották Rouvent és a Szajnán felfelé hajózva elpusztították a Párizshoz közeli Szt. Dénes székesegyházat, aminek szimbolikus jelentősége volt: I. Klodvig óta sok frank arisztokratát temettek ide. Károly, aki Reimsben tartózkodott udvarával, belátta, hogy Rouven eleste után már nincs szervezett ellenállás Párizsig, ezért sereget kell küldenie a támadók megállítására. Sikerült a vikingnél nagyobb méretű, de képzetlen sereget felállítania. A híres frank nehézlovasság, ami Nagy Károly erejét adta, sehol nem mutatkozott: egy könnyűgyalogos haderőről volt szó, ami leginkább a kiegyenesített kaszát jelenti. A város elhelyezkedése miatt ráadásul a hadseregét meg kellett osztania, egyik hadosztály az északi, másik a déli parton menetelt nyugatra a folyó mentén. 

Az újoncokból álló, megosztott frank hadsereg természetesen katasztrofális vereséget szenvedett. Ragnar a kisebbik hadosztályt szemlélte ki magának, ebben jóval kevesebb katona volt, mint az ő seregében. Lecsaptak a frankokra, akiknek felbomlott a hadrendje és nagy részük menekülőre fogta. A széthullott frank hadosztály-maradvány közül 111 katonát elfogtak, és magukkal hurcolták keletre. A másik parton lévő hadosztály látva az eseményeket, harc nélkül szétszéledt.

A frankok sebtében felállított hadserege tehát egyetlen csata után megsemmisült: az út szabad volt Párizsig.

 

 

 

"Az ostrom"

Március 28.-án a támadók már Párizs falai alatt készültek az a ostromra. Ragnar, hogy a városlakókat megfélemlítse, a 111 foglyot átszállította egy, a város melletti kisebb szigetre és látványosan feláldozták őket Odinnak. A terv sikerült, Párizs népe sokkot kapott a támadók barbárságától, eluralkodott a káosz és a pánik.

A Reimsi várába zárkózott Károly tehetetlenül figyelte, ahogy (fél) Franciaországnyi királyságát  nem egészen egy hónap leforgása alatt leigázza egy 4000 fős "hadsereg". Újabb parasztsereget toborozhatott volna, hogy felmentse Párizst, de ez alighanem ismét megsemmisülő vereséggel végződött volna. Ahhoz, hogy ütőképesen léphessen fel, kellett neki a híres frank nehézlovasság, de ehhez a nemesség támogatására lett volna szükség, ők azonban, mint már említettem nem voltak túl hűek Károlyhoz és inkább bezárkóztak a váraikba. Kérhetett volna segítséget a testvéreitől, de attól tartott, hogy  ettől fogva gyengének tartanák őt. Károly egyetlen esélye az volt, amit végül tett is: egy kisebb menetet indított útnak Párizs felé, szekerekkel. A szekereken pedig 7000 font, azaz 2570 kg tömegű arany és ezüst volt...

Az ostrom 29.-én, húsvét vasárnapján vette kezdetét. Párizsnak két kapuja volt, egy északi és egy déli. A hidakat a frankok nem égették fel (hogy miért, z egy remek kérdés), ezért a vikingek egyszerűen elsétáltak a kapukig. Mivel a várost csak pár száz fős helyőrség védte, a harc kezdete után nem sokkal a vikingeknek sikerült betörniük a kapukat, átgázoltak a helyőrségen és megkezdték a város kifosztását.

Ugyanezen a napon pestisjárvány tört ki a viking táborban. Ragnar tudta, hogy ez végzetes lehet a seregére nézve. Ezért mikor az arannyal megrakott szekerek megérkeztek, elfogadta az ajánlatot: békén hagyták Párizs népét és nem tettek javíthatatlan károkat a városban. A hadsereg visszahajózott a Szajnán, közben persze néha gyújtogattak és fosztogattak, de csak apróbb falvakat. Ragnarnak minden oka megvolt az örömre: ennyi arannyal és ezüsttel a leggazdagabb viking lehetett, és megalapozta azt a hírnevet, ami a mai napig dán nemzeti hőssé teszi.

Károly pedig örült, hogy ennyivel megúszta. Nem ez volt az első, hogy a frankok a lefizetést választották a harc helyett: Danegeld a neve annak a 13 "ajándéknak", amit a dánoknak fizettek cserébe a békéért...

 

Megjegyzések