Lebőg-e a Les Bleus?

Alelnöki blog    2018-06-08 14:14:46

Folytatjuk a C-csoporttal, elsőként a gallok bemutatása következik. Értékük 1,08 milliárd euró 

A C-csoportban találjuk a torna egyik esélyesét, a kétszeres Európa- és egyszeres világbajnok francia válogatottat. A Les Bleus már az első vb-n is részt vett, a brazil válogatott mellett az egyetlen, amely minden tornára benyújtotta jelentkezését, jóllehet, néhányszor elvérzett a csapat a selejtezőben. De nem a mostani tornát megelőzően, amikoris a hollandokat és a svédeket megelőzve magabiztosan zárt csoportja élén Didier Deschamps együttese. A 2016-os EB után igazi gyászhangulat lett úrrá az országban, mert bár a párizsi döntőig eljutottak az elődöntőben a német válogatottat búcsúztatva, a döntőben a portugál válogatott megtréfálta Griezmannékat. A gárda 1998-ban hazai pályán szerezte vb-címét, pedig előtte '94-ben ki sem jutottak a tornára. Manapság a francia utánpótlás erőssége vitathatatlan, a topbajnokságok előszeretettel foglalkoztatják játékosaikat, több nagy név, például Lacazette, Martial, Coman vagy Payet sem került a vb-keretükbe. Rabiot, a PSG 23 éves játékosa elégedetlen volt a tartalék keretbe való nevezésével, lemondta a válogatottságot, Ribéry, aki már visszavonult a csapattól, azonnal bejelentkezett a helyére twitter oldalán, amolyan tréfásan, mikor már nyaralását töltötte Ibizán. (a szélső egyébként is bomlasztó hírében áll, a 2010-es vb-n ő volt az akkori kapitány menesztését szorgalmazók legfőbb hangadója) Gyakran hiányzott a caapategység a franciáknál, de ha képesek lesznek egymásért és a csapatért harcolni, ott lehetnek a végelszámolásnál.

Sztár: Itt nehéz az ember dolga, mert akár Pogba vagy Varane is megérdemelné a titulust, de a csapat támadásainak fazonszabásza egyértelműen Antoine Griezmann, aki eddig gyakran összeroskadt a teher alatt, de most itt az esélye, hogy bizonyítson.

Fiatal tehetség: Valószínűsíthetően a 19 éves Mbappé vagy a 21 éves Dembelé meghatározó lesz a következő évtized európai labdarúgásában, én Benjamin Pavardra hívnám fel a figyelmet. A Stuttgart játékosa igazi allrounder, a védelem bármely posztján bevethető.

Várható kezdő: Lloris Pavard Varane Umtiti Mendy Kanté Pogba Tolisso Mbappé Griezmann Dembelé

Megjegyzések