×
Én

Milyen bizottságok alakultak az alakuló ülésen?

DÖ Parlament   

Parlament alakuló ülés bizottság külügyek Jog sport modern oktatás költségvetés zöld

A Parlament tegnapi alakuló ülésén 6 bizottság alakításáról határozott. Ha nem voltál az ülésen, vagy nem figyeltél, különösen érdemes ez a cikket elolvasnod.

A tavalyi 5+1 bizottságból 4 újraalakult, a +1 (Házbizottság) pedig nem kerül napirendre olyan különleges mivolta miatt, hogy az nem más mint a Parlament elnöke, a bizottsági elnökök és a frakcióvezetők (+protokollszakértők) alkotta tanács. De erről majd később.

Kezdjük azzal, ami nem alakult újra: a Médiabizottság. Ez tavaly nem ért el sokat és ritkán is gyűlt, ennek ellenére egyes Honlapfejlesztők által is támogatott érvként felmerült, hogy igenis lenne értelme idén, a kormánytól függetlenül elindítani egy médiával foglalkozó DÖs bizottságot. Lehet, hogy a következő ülésen több és jobb érvekkel együtt újra napirendre kerül, ám egyelőre ilyen bizottsági így nincs.

Folytassuk a tavalyi év legnépesebb talán legnépszerűbb Jogi bizottságával, más néven az "Eötvös Szellem" társasággal. Ők már a héten is gyűltek, így várható volt az újraalakulás. A bizottsági elnök/koordinátor maradt Mónos Péter, akit a 11.C osztály választott képviselővé.

Zöld bizottság: habár a létszáma erősen megcsappant és aktivitása nem volt sok az előző év végén ennek a bizottságnak, a Parlament bizalmat szavazott Molnár Petrának a 11.D-ből, aki továbbra is vezeti zöldeket, ahol várnak lelkes diákokat.

Külügyi bizottság: a DÖ-t külsősök előtt a DÖ Elnöke képviseli, de semmi sem tiltja, hogy lelkes ifjú diplomaták szervezetten találkozzanak és beszélgessenek más sulik diákönkormányzataival. Így ez a bizottság is újraalakult, alső projektjük egy AVE értékelő csúcs lesz az érintett iskolákkal. Elnök hiányában ez a bizottság a Parlament elnökének irányítása alatt marad, amíg nincs a posztra pályázó.

Végül, a tavalyiak közül a Sportbizottság is visszatér, akik remélhetőleg egész éves bajnokságot szerveznek majd, meg talán még egy 12 órás focit (az Eötvös Napokon 13 órás lesz!). Elnök nincs, de de facto várhatóan Tímár Tamás sportminiszter (11.B) koordinálja majd az ügyeket.

Új bizottságok:

Bizottság egy Modern Iskoláért / Modern Oktatás bizottsága: valami ilyesmi mentén várható egy csapat, ami olyan témákat tárgyalna mint: számonkérések, házi feladatok, órarendek, pedagógiai program, digitalizáció, e-napló stb. Van hova fejlődni és ez diákok és tanárok érdeke egyaránt. Ez a párbeszéd valószínű a tagok legfontosabb feladata lesz.

Költségvetési Bizottság: Valakinek el kell készítenie a DÖ költségvetését és mivel a kormány nem tette, ennek a bizottságnak alakulásával a Parlament fogja (természetesen a kormánypárt is részt vehet majd benne). Nagyjából ennyi, a kezdeményezés relatív többséget szerzett.

Elvetett ötletek:

Volt valami gyanús ötlet egy vicc-bizottságra, ami különösen az iskolai folyosóinak falain folyó mémháború miatt érdekes. Az biztos, szavazás volt, nem lett elfogadva. Persze akik a válaszmémeket kitették, a Kormány várja őket a Plakát Brigádba.

Reméljük tetszett első beszámolónk az idei Parlament indulásáról. Következőnek a pártok és képviselőcsoportok kérdésével jelentkezünk.

Régi (http) kommentek