Bűn és bűnhődés a Szkénében

Kultúr blog   

színház Dosztojevszkij #blogindító előadás Szkéné kritika élmény beszámoló

Ismerkedés a mozgásszínházzal Péterváron 220 percben

Ismerős lépcsőházban lépkedek nagykabátban dinóhátú oszlopokból álló korlátok mellett. A büfében már ismerős arcok ülnek. Köszöntések csevegések sora, osztály- és évfolyamtársak, tanárok. Ebben a színházban mindig akkor nyitják az ajtókat, amikor az ember a beszélgetés kellős közepében van. Valószínűleg a hely sajátossága.

Elfészkelődök a váróterembe illő széken, folyik a csevej tovább az oldalamon ülő igen közeli személyekkel. Még egyszer átfutom az előadás szórólapján feltüntetett szereposztást. A színpadkép egyelőre egészen sivár. Konkrétan semmi díszlet. Egyedül habszivacs matracokat lehet látni, azok is szorosan egymás mellé heringerelve takarják a padlózatot. Mindent látni. Szeretem az olyan nézőtereket, ahol az előttem ülő feje a térdmagasság közelében talál megnyugvásra. Már sötétednek a lámpák, kezdődik.
A történetet mindenki ismeri, a kérdés csak az, hogyan lehet 600 oldalnyi lelki vívódást színpadra vinni.

A cselekmény részleteit nyomokban tartalmazó rész következik!

Az első öt perc térformaváltásai akrobatikus erőgyakorlatai elgondolkoztatnak, hogyan lehet ezt három órán túl is bírni. A színpad nemsokára megnyugszik. Átcsapunk a mélyebb tartalmak vizére. Marmeladov részegsége első pillantásra túljátszottnak tűnik, ám ez esetlegesnek mondható, a játék egésze alatt csak kevésszer érezhető. A habszivacs, mint egyedüli díszlet, nagyon sokoldalú és kreatívan alkalmazott kellék. Ajtó, fal, asztal, és metaforikus szemléltetés egyben. Mint egy lapos szürke Pompom.
Már a plakáton is szembetűnő a pénz hangsúlyozása. A darabban sokszor feltűnő, univerzális eszköz, először  szintén megakaszt. Magyar forint a színpadon, micsoda leejtése a korhűségnek. No persze, biztosan nem véletlen. És már majdnem minden jelenetben előbukkan. 500-as, 1000 frnt 5 lepedő, 20000.-
A pénz mégis csak másodhegedűs lehet. Az eszme kibontakozását várja mindenki, a harcot Porfirijjel, a pengeélen táncolást a lebukás, a hideg számítás és az őrület határán.
Pallag Márton (Raszkolnyikov) talán valamivel a szenvedélyesség és a karakterhez társított megszállottság alatt teljesít. A Kádas József által megformázott Porfirij mintha a regény lapjaiból lépett volna elő, sejtelmes, és ördögi ügyességgel végzi munkáját. Az a capella betétek kellő mélységet kölcsönöznek a darab nem szöveges részleteinek, például a haláleseteknek. Zsigmond Emőke (Dunya, és Polja) kiemelkedő alakítást nyújt. Jó volt látni, hogy a Dunya kegyére pályázó mellékszereplők, Szvidrigaljov (Andrássy Máté) és Luzsin (Krisztik Csaba), nem tolódnak el a pitiánerség felé, és élő karakterekké válnak a színpadon. Az előadás vége a kellő ponton következik be, szerencsére nincsenek túlrészletezve a fogság nehéz pillanatai.

Összességében: még mindig nem láttam rossz darabot a Szkénében. A szünet jól volt időzítve. Örömteli hír, hogy nem csak a Vádli társulat tud színház élményt nyújtani a BME falai között. A Forte lehengerlőt alakított, különösen a mozgások látványos és elgondolkoztató plusz értékével Horváth Csaba rendezésében.
Csak ajánlani tudom a darabot, ami meglepő részletességgel adja vissza Dosztojevszkij klasszikusát, így remek felfrissítője az olvasmánynak. Érdemes látni, márcsak a mozgásszínház megtapasztalása végett, hát még a felvetett problémák fejbeférkőzése által előidézett gondolatok miatt.

http://www.szkene.hu/hu/eloadasok/bemutatok.html?eloadas_id=8356